Az UPSCALE Fashion Guide for Ladies, egyedülálló trendmagazin szeptemberben lép a közönség elé. A Magazin sajtótájékoztatóját és nyitó gáláját a GlossyMedia és a MediaSales 2008. június 10-én a Corvin Filmpalotában, a divatszakma és a sajtó prominenseinek jelenlétében tartotta. Az est a Szex és New York című film premierjével zárult.
A magyar prémium divatmagazin épít azokra a személyekre, akik a divatot nem kényszerből művelik, hanem valódi értékhordozóként tekintenek rá. A Magazin kifejezetten nagyvárosi, jómódú, magas iskolai végzettségű női közönségnek készül. Az UPSCALE jelentése elegáns, előkelő, mely már önmagában is kifejezi a Magazin céljait illetve értékeit, formai megjelenése a glossy divatmagazinok speciálisan finomított változata.
A negyedévente megjelenő női Magazin felsőkategóriás márkákat és termékeket mutat majd be azoknak a nőknek, akik fontosnak tartják követni a legfrissebb trendet és divatot. Emellett az UPSCALE nagy hangsúlyt kíván fektetni elismert magyar divattervezők bemutatkozására is, hiszen számukra jelenleg szűk a megjelenési lehetőség. Ezzel összefüggésben a Magazin kétnyelvű, melynek célja, hogy az elért divatszakmai eredmények elérjenek külföldiekhez és külföldre is.
A Magazin teljes kép- és írott anyagát az UPSCALE csapata készíti, így biztosítva ezzel az egyedi és versenytársai fölé emelkedő minőséget. Az új UPSCALE Magazin biztosan egy jelentős új színfolt lesz a magyar divat világában.
2008. június 11.




